Ani, a kis boszorkány megtanít minket arra, hogyan szeressük magunkat

Egy Ani nevű kis boszorkány sakkozós kalandján keresztül beszélünk arról, hogyan szeressük magunkat éppen olyannak, amilyenek vagyunk. Valentin-nap alkalmából úgy gondoltam, fontos beszélni arról is, hogy nemcsak másokat szeretethetünk és ünnepelhetünk, hanem saját magunkat is. A belső dialógusaink úgy hatnak ránk, mintha varázsigék lennének, ezért nem mindegy, milyenek ezek a beszélgetések.

A mese

A Szivárványerdő közepén állt egy tisztás, és a tisztás mellett pedig egy helyes lila színű házikó. Itt lakott Ani, a kis boszorkány. Ani imádta, ha az ablakon keresztül figyelhette a Szivárványerdei zöld tisztás történéseit. Ez volt ugyanis az erdő játszótere, sportpályája, de ide jártak beszélgetni és csereberélni is az erdő lakói. Egy kora tavaszi reggelen Ani szokás szerint kikukucskált az ablakon, és látta, ahogyan az erdei lények gyülekeznek a tisztáson. Hamarosan székekkel, asztalokkal és sok-sok színes erdőlakóval lett tele a zöld fű, ugyanis nagy sakktornára készültek. A Szivárványerdő apraja is és nagyja is imádott sakkozni, főleg akkor, ha napsütésben fürödhettek közben. Ani már nagyon régóta ki szerette volna próbálni a sakkot, mert messziről úgy látszott, mintha a játékosok a Szivárványerdőből egy Fekete-Fehér csodavilágba kerültek volna. A kis boszorkány kíváncsi volt, mi rejlik a furcsa alakú bábuk mögött, mi a történetük. Most itt volt a lehetőség, és Ani szaladt is a tisztásra, hogy beálljon játszani. Az összegyűlt erdőlakók örömmel fogadták Anit. Minden asztalnál megvolt a két játékos, kivéve a sor végén a piros asztalnál, ahol pont egyiküknek nem volt párja, így Ani ott kapott helyet. Boldogan foglalta el a székét, és indulhatott a sakkparti. Ani a bölcs erdei manót kapta ellenfélnek, aki nagyon készségesen elmagyarázta neki, melyik bábuval hogyan szabad lépni, miután Ani szégyenlősen bevallotta, ez lesz az első sakkélménye. Ani annyira izgatott volt, hogy alig tudott odafigyelni arra, amit a manó tanított neki. A gyors bevezető után el is kezdték az első játékot. Ani próbált visszaemlékezni a nemrég mesélt szabályokra, de folyton nem jól lépett vagy ami még rosszabb volt, elveszítette a bábuit. Az első sakkpartija gyorsan véget ért, mert Ani összes bábuja (kivéve a legnagyobb, a király) a manónál landoltak pár perc alatt. Ani szomorúan és csalódottan lógatta az orrát.

Hogy tetszett a sakkozás? - kérdezte kedvesen érdeklődve a manó.

A sakkozás nagyon tetszik, csak én nem vagyok elég jó hozzá. - válaszolt a sírás határán lévő kis boszorkány. - Próbálom megjegyezni ezt a sok fajta lépést, de valahogy nem megy. Valami baj van velem, a fejem nem működik. Rossz-rossz kobak, nem szeretlek!

Ejnye Ani - csitította a manó. - Én fogadok, hogy az a kobak nagyon is jól működik. Emlékszem, előző nyáron te tudtad a legtöbb virág nevét az iskolában, és abban is biztos vagyok, hogy most itt helyben el tudnád mondani nekem legalább 10 varázsfőzet receptjét.

Hááát - hüppögte Ani - igen, valószínűleg eszembe jutna valami… de lehet, hogy a sok virágnév miatt és a varázsfőzet receptek miatt már a sakklépések nem férnek bele. Túl kicsi a fejem, nem fér bele több minden. - és ezzel Ani nem bírta tovább, és mélyről jövő zokogásba kezdett.

A manó próbálta vigasztalni Anit, de a kis boszorkány nagyon el volt keseredve. De egyszer csak a manónak eszébe jutott valami, felpattant és elszaladt. Nemsokára egy pohárral tért vissza a piros asztalhoz.

Ani, nézd csak? Hoztam neked valamit. Kevertem neked egy különleges varázsfőzetet, képzeld, eszembe jutott egy varázsital receptje, amit kifejezetten sakkozáshoz szoktak használni. Szerintem segíteni fog neked.

Gondolod? - kérdezte a kis boszorkány a szemét törölgetve.

Igen, gyere, próbáljuk ki. A varázsitalt meg kell inni, majd egy varázsigét is el kell mondani utána. Készen állsz?

Igen, azt hiszem.

Ezzel a manó Ani kezébe adta a varázsitalt, aki gyorsan le is hörpintette azt. Majd a varázsige következett.

Mondd utánam Ani - kezdte a manó - Nem kell mást keresnem, mert egyedi mindenem, tetőtől talpig minden részem szeretem. Azt is, ami ügyes, és azt is ami még nem az. Mert belőlem az egész világon csak egy van.

Ani pontról pontra elismételte a varázsigét a manónak.

Gyere Ani, szerintem mindjárt hatni is fog a varázslat. Játszunk még egy partit, hogy lássuk, mennyire működik.

Ezzel vissza is ültek a piros asztalhoz. Miközben a bábukat rakták vissza a táblára, a manó még egyszer lassan, türelemmel elmesélte, melyik mit csinál, hogyan tud lépni a sakk fekete-fehér világában. Még történteket is fűzött mindegyikhez. Ani úgy érezte, hogy talán működik a varázslat, mert egycsapásra sokkal több hely lett a kobakjában, és ezzel együtt a játék is könnyebben ment. Akkor aztán meg igazán örült, amikor neki is sikerült foglyul ejteni egyet a manó bábuiból. A parti végére a könnyeknek nyoma sem lett, mert a kis boszorkány arcán helyükre mosoly költözött.

Működik a varázslat! Köszönöm manó! Majd máskor is kérek tőled ebből a főzetből, mert legközelebb is szívesen sakkoznék veled.

A manó szeretetteljesen elmosolyodott.

Persze, máskor is játszhatunk. De nem kell többé az ital hozzá. Elárulhatom most már, hogy nem volt varázslat a pohárban, csak egy kis ízletes nektárt tettem bele a virágoskertemből. Minden erő abból a varázsigéből jött, amit magadnak mondtál. Azt javaslom, ismételd el egyszer minden nap, és meglátod majd, hogy működni fog.

Ani megörült a hírnek, és azonnal neki is állt a varázsige gyakorlásának:

Nem kell mást keresnem, mert egyedi mindenem, tetőtől talpig minden részem szeretem. Azt is, ami ügyes, és azt is ami még nem az. Mert belőlem az egész világon csak egy van.

Nem kell mást keresnem, mert egyedi mindenem, tetőtől talpig minden részem szeretem. Azt is, ami ügyes, és azt is ami még nem az. Mert belőlem az egész világon csak egy van…