tanuljunk a türelem izmocskánkról - Totó és a postás bácsi 1. rész

Ebben az epizódban arról beszélgetünk, hogy a türelmet úgy is elképzelhetjük, mint egy izmot. Olyan, mint a karunk, vagy a lábunk, és annál erősebb lesz, minél többet használjuk. Hoztam egy mesét is Totóról, aki már szerepelt egy korábbi történetben (4. epizód - Totó rendet rak a kobakjában). Most is Totóról fogok mesélni, ezúttal Totó a türelemről tanul az anyukájával. Totó izgatottan várja, hogy megérkezzen a postás bácsi az új dínós könyvével. És hát a várakozás egy idő után elképesztően nehéz tud lenni.

A történet 2 részből áll, ebben az epizódban az első felét hallgathatjátok meg.

A mese

Zörrent a fém postaláda ajtaja és csapódott az ajtó.

Még mindig semmi! - mondta magának Totó csalódottan.

Ez már a negyedik köre volt aznap délelőtt a postaládához.

Anya, mennyi az idő? - kérdezte.

Pontosan 5 perc telt el azóta, hogy legutóbb kérdezted, még mindig csak 11 óra körül van. - választolta Totó anyukája kissé fáradt hangon.

Mit mondtál, mikor szokott jönni a postás bácsi? - érdeklődött Totó.

Kettő körül, de néha még később, attól függ, milyen a forgalom, és mennyi levelet, csomagot kell kivinnie. Jönni fog, ne aggódj!

De én már nagyon várom az új könyvemet! Már annyit vártam rá, és nem tudok tovább. - válaszolta egyre elkeseredettebb hangon Totó.

Tudom kincsem! A várakozás nagyon nehéz dolog, de légy türelmes! Gyere keressünk valamit, amivel kicsit eltereljük a figyelmünket. - ajánlotta anyukája.

Nem, én most akarom a könyvem, utálok türelmes lenni, és… - Totó egyszer csak sírva fakadt.

Anyukája megsimogatta a fejét, majd ölbe vette a kipirosodott szemű kisfiút.

Tudod, a postás bácsinak egy óriási utat kell megtenni addig, amíg ideér a könyveddel. Mit szólsz hozzá, ha elmesélem neked, hogy milyen kalandokban keveredik útközben?

Az jó lenne - válaszolta lassan és hüppögve Totó.

Kényelmesen elhelyezkedtek, és Totó anyukája így szólt:

Te tudtad, hogy a postás bácsi egy messzi-messzi szigeten lakik, az Óperenciás tenger túlsó felén?

Nem, tényleg? - kérdezett vissza kikerekedő szemmel Totó.

Igen, oda érkezett hozzá egy üzenet arról, hogy te a legújabb dinoszauros mesekönyvet szeretnéd. Amint meghallotta a feladatot, azonnal felpattant a székéből, és már indult is a raktárba a csomagért, beletette a hátizsákjába, majd elindult. Igen ám, de először gyalog próbálkozott.

Gyalog? De hát akkor nem csoda, hogy még mindig nem ért ide! - fakadt ki Totó.

Ő is hamar rájött, hogy sétálva bizony nagyon hosszú ideig fog tartani az út, így az első faluban kölcsönkért egy biciklit. Ezzel már kicsit gyorsabban haladt. Hegyeken, völgyeken, erdőkön keresztül kerekeyett és kanyargósabbnál kanyargósabb utakkal találkozott. Nemsokára azonban elfogyott az út. Nem tudott tovább menni, mert elérte az Óperenciás tengert. Nézett jobbra, nézett balra, de semmit sem látott, csak vizet. Gondolkodott, vakargatta a fejét, mitévő legyen. A térképe a víz irányába mutatott. Egyszer csak a távolban meglátott valamit, egy halász volt az a csónakjával, messze-messze a parton. Odament hozzá, és megkérdezte, merre megy. Kiderült, hogy egy irányba tartanak, ezért megkérte, hogy hadd üljön be ő is a csónakba. A halász szívesen segített a postás bácsinak, és gyorsan meg is egyeztek, hogy felváltva eveznek majd. Egy egész délután át tartott, míg átkeltek az Óperenciás tengeren.

És utána már ide is érkeztek? - kérdezte Totó izgatottan.

Nem, sajnos nem. Az óriások városában kötöttek ki, ahonnan még mindig tovább kellett utaznia, hogy ideérjen hozzánk. De mivel időközben beesteledett, a postás bácsi úgy döntött, megszáll éjszakára valahol, és a következő nap újult erővel folytatja az utat.