top of page

TUDATOS LURKÓK

Mesés mindfulness és játékos jóga 3 és 12 év közötti gyerekeknek

tudatos lurkok.png

Misó és az ugrálókötél

3-6 évesek, 6-8 évesek
érzelmek, születésnap

Egy kis bevezető

A mese Misó mackóról szól, aki egy barátjának a születésnapjára készül, és benne is mindenféle érzés kavarog egyszerre.

Hallgasd meg

Olvasd el

Az erdő lakói izgatottan készūltek Nyunyó nyuszi 6. szūlinapjára. Az erdei barátok között az volt a szokás, hogy mindig egyūtt készítettek valamit az ünnepeltnek. Titkos gyűléseken találkoztak, persze a szülinapos tudta nélkūl, és ötleteltek, hogy mi is legyen a meglepetés. Majd amikor minden ötlet a kalapban volt (szó szerint, mert Viki, a vakond sárga kalapjában gyűjtötték össze a kis cetlire írt ötleteket), kézfeltartásos szavazással döntötték el, melyiket is valósítsák meg.


Nyunyó nyusziról tudni lehetett, hogy legjobban ugrálni szeret, ezért mindenki ugrálós meglepetésen gondolkodott:


- Építsünk egy színes ugróiskolát! - javasolta Kiki, a kukac.

- Szerintem adjunk neki egy labdát - vágott közbe Samu, a süni.


Sorra záporoztak a további ötletek is: Viki, a vakond trambulint szeretett volna építeni, Szilveszter, a szarvas pedig egy extra rugós ugró cipőt készített volna Nyunyónak.  


Egy pillanatra úgy tűnt nincsen már több ötlete senkinek, mert csend lett a szülinapi gyűlésen.


Misónak, a kismackónak volt még egy ötlete, de nem tudta, mitévő legyen. Hallotta korábban, ahogy Nyunyó mesélte valakinek, mennyire szeretne egy ugrálókötelet, de pontosan az volt az, amire ő is nagyon vágyott. Úgy érezte, hogy a torkában dobog a szíve, és a két keze két különböző irányba húzza. A bal keze jelentkezni szeretett volna, hogy megossza az ötletet, a jobb pedig visszahúzta volna a másikat. A gyűlés vezetője, Borka bagoly hivatalos hangján megszólalt:


- Ha nincs senkinek több ötlete, indíthatjuk a szavazást!


A kismackónak csak kavarogtak a gondolatok a fejében, végül érezte, hogy a bal keze győzelemre áll.


- Várjatok! - szólt közbe Misó - Mit szólnátok egy ugrálókötélhez?


A kis erdei barátok mind helyeslően bólogattak…


- Jó ötlet, Misó!

- Hogy eddig erre miért nem gondoltunk?


Borka bagoly elindította aztán a szavazást, és gyorsan kiderült, mindenkinek Misó ötlete tetszett a legjobban, így hamar eldőlt, Nyunyó ugrálókötelet kap szülinapjára. A sikeres szavazás után a kis barátok megszervezték, ki mit fog gyűjteni az ugrálókötél készítéshez:


- Kiki, te menj, és kutasd fel az erdő 2 legszebb tobozát, és szólj Szilveszternek, amint megvannak. Ő az agancsaira akasztva el tudja hozni őket. - intézkedett Borka.


- Samu és én pedig szerzünk hosszú és erős fűszálakat, amiket összefonhatunk, abból lesz a kötél. - tette hozzá Viki, a vakond.


Misóra és Borkára maradt, hogy elmenjenek Fenyő anyóhoz, és kérjenek tőle egy kis adag ragacsos gyantát, ami az erdő legerősebb ragasztója. Ezzel fogják összeilleszteni a fogantyúként használt tobozokat és a fonott fűkötelet. Megbeszélték, hogy másnap újra összehívják a titkos szülinapi gyűlést, és akkor összeállítják Nyunyó ajándékát.


A kis erdei barátok szorgosan teljesítették a rájuk bízott feladatokat, és a következő napon minden készen állt a meglepetéshez. Amikor hosszú munka után a fűkötél mindkét végére tobozok kerültek, hatalmas örömtáncba kezdtek. Misó mackót kérték meg, hogy próbálja ki az ugrálókötelet, hiszen az ő ötlete alapján készítették a meglepetést. Misó boldogan vállalta a feladatot. Igazán jól sikerült kis ugrálókötél volt, gyorsan lehetett hajtani előre és hátra is, és a fogantyúja tökéletesen passzolt a kismackó kezébe. Misó elégedett volt a végeredménnyel. Talán túlságosan is megszerette ezt az ugrálókötelet. Ahogyan egyre többet ugrált, érezte, hogy egyszerre repkednek pillangót a pockajában az örömtől, és közben elnehezedik el a szíve a szomorúságtól, mert ugye ez az ugrálókötél nem az övé lesz.


- Délután 3 órakor találkozzunk Fenyő anyónál, odahívom Nyunyót is, és akkor átadjuk neki az ajándékunkat. Misó, te vidd haza az ugrálókötelet addig, és majd hozd oda. -  rendelkezett  Borka bagoly.


Misó haza ment, és letette az ugrálókötelet az asztalára. Csak nézte, és közben azon gondolkodott, hogyan lehetne ez a szuper ajándék az övé és nem Nyunyóé. Nagyon szerette Nyunyót, igazán jó barátok voltak, de hát ez az ugrálókötél a legklasszabb volt, amit valaha is látott.


- Ha azt mondanám, hogy az ugrálókötél véletlenül elszakadt, senki sem tudná meg, és adhatnánk valamilyen másik ajándékot Nyunyónak.  - elmélkedett magában a kismackó. - Vagy hogy az erdei banditák megtámadtak, miközben Fenyő anyóhoz mentem, és elrabolták tőlem az ugrálókötelet… igen, ez lesz az, és elmesélem, hogy hatalmas és félelmetes fejük volt világító szemekkel… A banditák miatt senki sem haragudna rám…


Ezzel az elhatározással indult útnak Fenyő anyóhoz, az ugrálókötelet az asztalon hagyta. Útközben továbbfűzte a banditás történetet, hogy még félelmetesebbnek tűnjenek a bűnözők. Misó ért először Fenyő anyóhoz.


- Szia Misó! Hallottam, te hozod Nyunyó ajándékát, mert a te ötleted alapján készült. - köszöntötte Fenyő anyó a kismackót.

- Szia Fenyő anyó! Igen, de képzeld el… szóval az úgy volt… hogy jöttek, kardokkal harcoltak és világítottak a szemeik… - hadarta Misó a történetet. - és végül az erdei banditák elvették tőlem az ugrálókötelet…


Fenyő anyó türelmesen végighallgatta Misót, majd megkérdezte:


- És milyen színnel világított a szemük azoknak az erdei banditáknak?

- Hát, kék, vagy nem… nem is, inkább sárga… vagy azt hiszem piros… nem, mégis sárga! - hablatyolt Misó.

- Hm, értem. Nagyon kár, pedig azt hallottam, hogy igazán jól sikerült kis ugrálókötél volt, és Nyunyó biztosan nagyon örült volna neki.


Fenyő anyó várt, látta, hogy a kismackó kobakjában csak úgy forognak a fogaskerekek. Misó hirtelen nagyon nehéznek érezte a testét, mintha egy mázsás súly húzná lefelé. Elképesztően nehéz volt magában tartania, mi is az igazság. És amint elképzelte, hogy nyuszi barátja szülinapi ajándék nélkül távozik a buliból, még szomorúbb lett. Fenyő anyó kis idő múlva így szólt:


- Misó, nem próbálnád meg megnézni, hogy a banditák itt vannak-e még a környéken, és hátha visszaadnák az ugrálókötelet neked? Biztosan meggondolják magukat, ha megtudják, hogy örömet akartál szerezni vele egy kis barátodnak.


A kismackó szemei felcsillantak Fenyő anyó ötlete hallatán, és érezte, hogy teste ismét megtelik energiával, a lábai készen álltak a szaladásra.


- Nagyon jó ötlet Fenyő anyó, megnézem őket, mondd meg a többieknek, hogy váááááárjanak meeeeeg! - kiabálta már futva.


Misó még sosem szaladt ilyen gyorsan, olyan volt, mintha nemcsak a lábai, hanem a szívében repkedő pillangók is repítenék előre. Gyorsan visszaért a házához, felmarkolta az asztaláról az ugrálókötelet, és rohant vissza Fenyő anyóhoz.

A kis erdei barátok már ott gyülekeztek Fenyő anyó előtt, Nyunyó nyuszi is megérkezett. Amint Fenyő anyó meglátta, hogy Misó lihegve befutott az ajándékkal, cinkos mosollyal kacsintott neki egyet. Fenyő anyó jelt adott, és a kis erdei barátok rögtön rázendítettek a szülinapi köszöntő énekekre. A Boldog szülinapot-tól volt hangos az egész erdő. Az énekek után következett az ajándékátadás, amit Borka bagoly jelentett be a tőle megszokott ünnepélyességgel:


- Kedves Nyunyó, kérlek, fogadd tőlünk szeretettel ezt az ugrálókötelet, amit együtt készítettünk. Boldog szülinapot! Misó?


Ezzel Misó előlépett, és átadta az ajándékot nyuszi barátjának. Nyunyó nagyon örült a meglepetésnek, és szó szerint ugrált örömében. Megköszönte az ajándékot mindenkinek. Először ő játszott az ugrálókötéllel, majd körbeadta a barátainak, hogy ők is kipróbálhassák. Misó elnézte a boldogan játszó barátokat, és egyszerre érezte ismét a kis pillangókat a pocakjában és a szomorúság sűrű gombolyagát a szívében. Sóhajtott egyet, azt hitte, senki sem hallja. Egyszer csak egy kis cirógatást érzett a kobakján. Felnézett, és Fenyő anyó egyik ágacskája volt az. Átölelte a kismackót, és azt mondta:


- Tudod, Misó, sokan azt mondják, hogy adni a legjobb dolog, de szerintem elfelejtik, hogy néha nagyon nehéz is tud lenni… főleg, ha útközben banditákkal kell megküzdenünk…


Mosolyogva összenéztek, és egy újabb nagy ölelés után Misó szaladt, hogy beálljon ő is ugrálókötelezni a szülinapozós csapattal.

bottom of page